Elnökség, tisztségviselők

ELNÖKSÉG, TISZTSÉGVISELŐK

03

PAPP ANDRÁS

Beosztás: elnök

1994-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán és 1999 óta dolgozik energetikai területen. 2001-től a Kraftszer Kft. vállalkozási főmérnöke, 2003-tól vállalkozási igazgatója, majd 2008-tól 2010-ig a Kraftszer Épületgépészeti Kft. ügyvezető igazgatója. 2011-ben alapító tagja a Penta Industry Kft-nek, melynek tulajdonosa és ügyvezető igazgatója 2012-ig. 2012-től ügyvezető igazgatója az akkor az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport tulajdonában álló Sinergy Kft-nek. Az ügyvezető igazgatói pozíció mellett alapítója és Üzletágvezetője volt az ELMŰ-ÉMÁSZ Enhome Üzletágának, továbbá az RWE Kelet-közép Európai B2C Megújuló Energia Kompetenciacentrumának vezetője. A Sinergy Kft. ALTEO csoport által történt megvásárlását követően a Sinergy ügyvezető igazgatói tisztsége mellett az ALTEO Nyrt. vezérigazgató-helyettesi pozícióját is ellátja és vezeti a Társaságcsoport Energiatermelés és Energetikai szolgáltatás Üzletágát, valamint az ALTEO Nyrt. Igazgatóságának tagja. 2016. áprilisától szakmai alelnöke, 2019. márciusától elnöke a magyarországi kapcsolt energiatermelők érdekképviseleti szervezetének a Magyar Kapcsolt Energia Társaságnak.

drkisscsaba

DR. KISS CSABA

Beosztás: szakmai alelnök

Dr. Kiss Csaba az MVM ZRt. műszaki vezérigazgató helyettese

MBA diplomáját a londoni Buckinghamshire Chilterns University College-ban szerezte International Finance területen 2006-ban.

Műszaki tudományok doktora lett, Ph.D. diplomáját a bécsi University of Technology egyetem Termodinamikai tanszékén szerezte 2011-ben.

Több mint 30 évnyi nemzetközi és hazai tapasztalattal rendelkezik a villamosenergia iparban. Erőművek üzemeltetésében és fejlesztésében nagy gyakorlatra tett szert.

1999 óta ügyvezető igazgatója volt különböző típusú erőműveknek, többek között: az AES Borsodi Hőerőmű széntüzelésű, az AES Tiszapalkonya szén/biomassza tüzelésű magyarországi erőműveknek,

de Olaszországban is vezette az AES Ottana olajtüzelésű  erőművet.

Energiatermelési igazgatója volt az E.ON Hungária Zrt. magyarországi erőműveinek.

GE Energy Zrt. ügyvezető igazgatója valamint a Paks II. Zrt. vezérigazgató tanácsadói feladatát is ellátta.

1996 és 1999 között, mint projekt fejlesztési igazgató dolgozott biomassza, CFB szén és a CCGT gáz erőművek fejlesztésén az USA-ban, Brazíliában, Magyarországon és egyéb európai AES projektekben.

baloghzoltan

BALOGH ZOLTÁN

Beosztás: operatív alelnök

Gépészménök (BME-1997)
Közgazdász szakmérnök (PSZF – 2012).
Több mint 20 éve dolgozom az energetikában.
Főbb területek: energiahatékonyság, gázmotoros kiserőművek, virtuális erőművek.
Jelenleg az MVM Partner Zrt. Virtuális erőművét irányítom

placeholder

LÁSZLÓ TAMÁS

Beosztás: szakmai titkár

Geológus technikus, bányamérnök. Diplomámat a Leningrádi bányászati egyetemen szereztem 1968-ban. Főbb munkahelyeim: Kutató intézet, Minisztérium, Bruun and Sörensen dán energetikai vállalkozás, egyéni vállalkozó, EETEK (10 telephelyen, mintegy 23 MW gázmotoros beruházás megvalósítása), 2010-2019 között az MKET operatív alelnöke volt.

placeholder

DAJBUKÁT LÁSZLÓ LEVENTE

Beosztás: elnökségi tag

image002

DEME ROLAND

Beosztás: elnökségi tag

Deme Roland az E.on Energiatermelő Kft. ügyvezető igazgatója

Végzettségei:

  • Eötvös Lóránd Tudományegyetem TTK Matematika Doktori Iskola, Alkalmazott Matematikus
  • Eötvös Lóránd Tudományegyetem TTK, Alkalmazott Matematikus
  • Budapesti  Közgazd. és Államig. Egyetem Gazd. Kar, közgazdász

Több mint 14 éve dolgozik az E.ON Hungária csoport különböző területein. Ez idő alatt tapasztalatot szerzett az energiaipar szinte minden szegmensében: villamos energia beszerzés (közüzem, majd egyetemes szolgáltatás és elosztói maradékgörbe beszerzés), gázbeszerzés, hő-, és villamosenergia termelés, villamosenergia értékesítés, virtuális erőművek, energiahatékonyság. Gázmotoros erőművek üzemeltetésében és fejlesztésében nagy gyakorlatra tett szert.

2010 óta több sikeres fejlesztési projekt kötődik a nevéhez: többek között az E.on Virtuális Erőmű 2012-es létrehozása,

A MAVIR Üzemi Szabályzati Bizottságának tagja, 2015 óta képviseli az 500 kW vagy annál nagyobb és 50 MW-nál kisebb beépített teljesítményű kiserőműveket.

A „Veszprém-Kogeneráció” Energiatermelő Zrt: Vezérigazgatója, a Szombathelyi Erőmű Zrt: Igazgatóságának elnöke.

20190402_225024

MOLNÁR RUDOLF

Beosztás: elnökségi tag

Molnár Rudolf a FŐTÁV Zrt. Hőtermelés üzemeltetési igazgatója.

Gépészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerezte 1989-ben. Egyetem után az ÉDÁSZ Erőművi főosztályán dolgozott üzemviteli mérnökként, 30 éve az energetikában tevékenykedik.

A privatizáció után erőművi fejlesztésekkel foglalkozott. Az E.ON Energiatermelő Kft. megalakulása után nyugati régióvezetői pozíciót töltött be. A 2000-es évektől részt vett az E.ON csoport dunántúli gázmotoros egységeinek beruházásaiban, majd a megvalósult kogenerációs egységek üzemeltetésében is. Több projekttársaság vezető tisztségviselője volt.

tompaferenc

TOMPA FERENC

Beosztás: elnökségi tag

Tompa Ferenc az egyetemi diplomáját 1981-ben szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. Ezután a TITÁSZ Debreceni Erőművében helyezkedett el, ahol az energia termelés területén dolgozott. Később a Termelési osztályt vezette, majd a privatizációt követően a Debreceni Erőmű erőművezetője, ezt követően pedig az E.ON Energiatermelő Kft.-ben Keleti Régióvezetői pozíciót töltött be. Aktívan részt vett 1998. – 2000. között a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű beruházási munkájában, majd 2005. – 2007. között projektvezetőként irányította a Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű létesítésében közreműködő magyar team-et. Később az E.ON Hungária Zrt. Energiatermelési Igazgatóságán energiatermelési projektvezetőként dolgozott. 2015 decemberétől a Veolia Energia Magyarország Zrt. Műszaki Igazgatóságán Gázmotor és gázturbina szakértői feladatokat lát el.
Az MKET-nek magalakulásától kezdve egyéni tagja. A Gázturbina munkabizottság vezetőjeként 2009-ben kapcsolódott be a társaság munkájába, majd 2013-tól elnökségi tagként vesz részt a társaság irányításában.

barnanandor

BARNA NÁNDOR

Beosztás: gázmotor munkabizottság-vezető

placeholder

VINCZE ERIKA

Beosztás: jogi-gazdasági munkabizottság-vezető

sajat_kep

NOVÁK DÁNIEL

Beosztás: Titkárság vezető

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán 2015. januárjában energetikai mérnök (BsC), majd 2017. januárjában a kiváló minősítésű okl. energetikai mérnök (MsC) diplomát szereztem.

mket[kukac]mket.hu

placeholder

HAMVAI LÁSZLÓ

Beosztás: Titkársági tag

mket[kukac]mket.hu

placeholder

HORVÁTH BÉLÁNÉ

Beosztás: Titkársági tag

mket[kukac]mket.hu


Warning: include_once(/var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache-premium/pro/library/lazy-load.php): failed to open stream: No such file or directory in /var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache/inc/cache.php on line 710

Warning: include_once(): Failed opening '/var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache-premium/pro/library/lazy-load.php' for inclusion (include_path='.:/usr/local/php71/lib/php') in /var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache/inc/cache.php on line 710

Fatal error: Uncaught Error: Call to a member function lazy_load() on null in /var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache/inc/cache.php:713 Stack trace: #0 [internal function]: WpFastestCacheCreateCache->callback('<!DOCTYPE html>...', 9) #1 /var/www/mket.hu/html/wp-includes/functions.php(3778): ob_end_flush() #2 /var/www/mket.hu/html/wp-includes/class-wp-hook.php(286): wp_ob_end_flush_all('') #3 /var/www/mket.hu/html/wp-includes/class-wp-hook.php(310): WP_Hook->apply_filters('', Array) #4 /var/www/mket.hu/html/wp-includes/plugin.php(453): WP_Hook->do_action(Array) #5 /var/www/mket.hu/html/wp-includes/load.php(739): do_action('shutdown') #6 [internal function]: shutdown_action_hook() #7 {main} thrown in /var/www/mket.hu/html/wp-content/plugins/wp-fastest-cache/inc/cache.php on line 713